Persze, hogy lehet. Hiszen amikor valami jó dolog történik velünk, meg is feledkezünk az éhségről.
Ha rossz dolog történik, akkor is. Amíg ki nem menekültünk valamilyen szorult helyzetből, nem nagyon van étvágyunk.
Amikor az öröm eufóriája kicsit csillapodik, az ünneplés következik, amihez hozzátartozik egy jó evés. Példának okáért, milyen lakodalom az olyan, amelyikben nem roskadozik az asztal? Ha jó ételektől roskadozott, talán emlékezetesebb marad, mint az ünnep más aktusai.
Ha a sokk után kicsit megnyugodtunk, ha csak tehetjük, vigasztaljuk magunkat valami finomsággal. Az ízek érzékelése olyan öröm, amelyik nagy ellensúlyt tud képezni a legnagyobb kétségbeesésben is. Segít kiutat találni.
Ritkaság az a csömör, amelyik rátelepszik a kulináris élvezetekre is. Biztosan létezik az életúntságnak, a depressziónak ilyen foka is, de kevesen jutunk el ide (Istennek hála érte). Előbb ununk rá sok másra. Eh, legyint az öregedő férfi, hát minden nő egyforma. De az asztal, az mindig más – ha úgy akarom. És akarom, hiszen ez a változatosság nagyon gyönyörködtet.
Szóval, az evés-ivás nagyon nagy szerepet tölt be az életünkben. Már-már túl nagyot, mert túlságosan sokszor menekülünk hozzá – mi elöl, ki elől? Van rá okunk bőven. De a gyógyszer nem segít, hanem árt, ha rosszkor, nem a nekünk valót, és ráadásul többszörös dózisban vesszük be. Ezt mindenki tudja.
Azt is mindenki tudja, hogy vannak egészséges ételek, meg kevésbé egészségesek. Ez többé-kevésbé igaz.
Nem mindenki, de nagyon sokan úgy tudják, hogy az eészséges étkek nem okoznak nagy műélvezetet, amelyek azonban okoznak, azok ártanak az egészségnek. De legtöbben a korai halált is vállaljuk, csak ne kelljen az élvezetről lemondani. A leggyakoribb szteretopiák egyike, hogy hát már milyen élet az, ha arról a kis csülökpörköltről is le kell mondani? Akkor inkább legyen kisebb adag élet, és nagyobb adag élvezet.
Ez persze hatalmas tévedés.
Arra alig-alig gondol valaki, hogy ez a dolog az örömökkel, meg a bánatokkal, meg a vígasztalásokkal fordatva is lehetne. A jó étel nem(csak) az öröm tetézője, hanem kiváltója is (az hát, azért esik jól a bánatban is.) És – ha hiszed, ha nem – a jó étel nemcsak a bánat kompenzálója, hanem megelőzője is lehet.
Ki csodálkozik azon, hogy egy aprócska tabletta, vagy egy üvegcsényi méreg óriási változásokat hoz létre a szervezetünkben? Ki nem tudja, hogy ezek a változások a kedélyünkre is meghatározó hatással vannak?
Tehát, ha megeszünk egy nap két kilónyi szart, az vajon milyen hatással lesz? Főleg a kedélyünkre? Ha rossz hatással, akkor vajon előfordulhat-e, hogy emiatt képtelenek vagyunk koncentrálni, és meghiúsítjuk a saját sikerünket, vagy karambolozunk, vagy olyant mondunk valakinek (akit egyébként szeretünk), hogy utána egész életünkben bánni fogjuk? Hát még ő.
Sok okát véljük persze ismerni a modern stressznek. Főleg azt, hogy rosszkedvű, agresszív, ellenséges emberekkel vagyunk körbevéve. Ez lehet, főleg, ha a környezetünkben élők is szarevők. És a világot ők is ugyanolyan ellenségesnek látják, mint mi. Lényegében tehát lelki rokonok vagyunk. Milyen az, amikor találkoznak a gyanakvó, szorongó, agresszív lelki rokonok? Vajon miért nem mutatnak szeretetet egymás iránt?
Egyáltalán nem kell elhinni, hogy az igazán jó étel és ital meghatározó hatással van az egész életünkre. De a próbát elmúlasztani nagy hiba, szinte bűn. Olyan, mintha a vak ember nemet mondana a Napnak.
Nos, a Gasztrokúra Civil Társaság célja, hogy szemüveget adjon a rászorulóknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése