2012. szeptember 19., szerda

AZOK VAGYUNK, AMIT MEGESZÜNK!

Kedves Olvasónk!
Köszöntünk ezen a jó kis napon, amely ünnepnap számunkra, s reméljük, hogy neked is kellemessé teszi azt az időt, amelyet olvasásunkra szánsz.
Hol is kezdjük? Talán ott, hogy mind a hárman régtől szeretünk főzni. Készítettünk már ételeket magunknak, családunk tagjainak, barátoknak, majd azok barátainak… – akik aztán a miénkké is váltak. Aztán a sokadik nyíltszíni taps után – amely a közös étkezéseket követte közvetlenül az után, hogy mindenki megnyalta mind a tíz ujját – megszületett a gondolat: főzzünk oly módon, hogy bárkinek, sokaknak örömet okozzunk! Örömet úgy, hogy a gasztronómiai élvezetek hatásukban mélyebb gyökeret ereszthessenek. Akik velünk tartanak, megtapasztalhatják, hogy az evésen keresztül visszakapható egészség, derű, lelki béke.
Mert azok vagyunk, amit megeszünk.
Ki ne szeretne közülünk hosszú és tartalmas életet élni?! Emberi életet!
A környezet ahol élünk meghatározó. Számos olyan dolog vesz minket körül, ami ellen nem sokat tehetünk, hiszen ezt a levegőt szívjuk mindannyian…, problémáink közel azonosak. Kirándulhatunk, végezhetünk méregtelenítő kúrákat, szedhetünk divatos táplálék-kiegészítőket…, ezek azonban csak pillanatokra könnyítenek. Visszamérgeződünk gyorsan.
Ezért nagyon lényeges, hogy mivel, mikor és hogyan táplálkozunk.
Nevezzük konyhánkat reformkonyhának. Persze ez a reformáció régebbi keletű, hiszen egy ideje reneszánszát éli. Szerencsére. A jó, tápláló, testet-lelket harmonizáló ételekről alkotott tévhitet – miszerint nem nagy katarzis ilyesmiket enni – döntögetjük, mert minden alkalommal bizonyítjuk, hogy igen is lehet gasztronómiai élmény! Sőt annál sokkal több!
Amiben különbözünk más hasonlóktól, az az, hogy alapanyagaink egy részét magunk készítjük. Van saját mustárunk, mandulatejünk…a főzéshez használt vizet kristályokkal tisztítjuk, az alkotóelemek rezgését optimalizáljuk…. Manufaktúra-szerűen. Az elkészült ételek tálalása különleges, művészi igényességgel készül. Egy-egy estünk kellemes tematikára épül, így nemcsak a finomságokkal, hanem például irodalommal is táplálunk. Voltál már úgy, hogy olvastál egy regényt, s abban a leírt lakoma összefuttatta a nyálat a szádban?
Szívesen főzünk neked is!
Jelentkezhetsz!

Sax Gyöngyi

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése